Európa minden egyes nap szeméthegyeket termel. Csomagolás, elektronikai eszközök, textíliák – minden, amit használunk, előbb-utóbb begyűjtést, újrahasznosítást vagy biztonságos ártalmatlanítást igényel.

Évekig ennek költségeit a helyi önkormányzatokra, végső soron pedig minden fogyasztóra hárították. Valójában mindenki egyformán fizetett, függetlenül attól, hogy mit állított elő vagy használt fel.Ez a rendszer így nem volt igazságos, nem volt átlátható, és nem ösztönözte a vállalatokat tartósabb vagy újrahasznosítható termékek tervezésére. Éppen ezért vezette be az EU a kiterjesztett gyártói felelősséget (EPR).

A fenntarthatóbb alternatívák alacsonyabb adója (és így alacsonyabb ára) kevesebb hulladékhoz, okosabb tervezéshez és valódi előrelépéshez vezet a körforgásos gazdaság felé.

Az EPR irányt mutat, más jogszabályok szabályoznak

Az EPR nem egy önálló törvény. Inkább egy olyan elv, amely számos (új) jogszabály alapjául szolgál, amelyek a termékek újrahasználatának, javításának és újrahasznosításának előmozdítását célozzák. Például az EPR először az elektronikai termékekre vonatkozó szabályozásban (WEEE-irányelv) és az akkumulátorokra vonatkozó előírásokban jelent meg. Ma már egyre több termékcsoportra (például textíliákra) terjesztik ki, és szigorúbb követelményekkel erősítik meg, mint például az új Csomagolási és csomagolási hulladékról szóló rendelet (PPWR).

Hogy egyértelmű legyen: az EPR az elv, nem pedig maga a törvény. A PPWR (például) egy különálló uniós jogszabály, de az EPR elvén alapul.

A kiterjesztett gyártói felelősségvállalás célja egyszerű: a gyártóknak felelősséget kell vállalniuk az általuk forgalomba hozott termékek teljes életciklusáért. De bár az elképzelés egyszerű, a gyakorlatban való alkalmazása kicsit összetettebb.Az EPR nem egy mindenre egyformán érvényes rendszer. Gondosan úgy tervezték meg, hogy figyelembe vegye, hogy a különböző termékek és anyagok nagyon eltérő hulladékkeletkezési kihívásokat jelentenek.

Egy műanyag palacknak például teljesen más az újrahasznosítási útja, mint egy mosógépnek. Ezért minden termékcsoportnak saját szabályai, díjai és jelentési követelményei vannak.Egy dolog közös az összes rendszerben: a díjakat gyakran a forgalomba hozott anyag kilogrammjára számítják ki.

De ez nem áll meg itt - az anyag típusa is számít. Minél nehezebb valamit újrafelhasználni, javítani vagy újrahasznosítani, annál magasabb a költség. Másrészt a fenntarthatóbb anyagválasztásokat alacsonyabb díjakkal jutalmazzák (ezt nevezik ökomodulációnak is).Gondoljon a textíliákra: az Öko-Tex vagy Better Cotton (BCI) tanúsítvánnyal rendelkező pamut alacsonyabb EPR-költségekkel járhat a hagyományos pamuthoz képest, mivel felelősségteljesebb módon állítják elő.

DUgyanez vonatkozik a műanyagokra is; az újrahasznosított műanyagért általában alacsonyabb díjat kell fizetni, mint a szűz műanyagért, mivel csökkenti a hulladék mennyiségét és támogatja a körforgásos gazdaságot.Ily módon az EPR többet tesz annál, hogy a költségeket az adófizetőkről a gyártókra hárítja.

Aktívan ösztönzi a vállalatokat a jobb tervezési és anyagválasztásra, jutalmazza azokat, akik a fenntarthatóságba fektetnek be, és a piacot az intelligensebb és (valóban mért és bizonyítottan) fenntarthatóbb megoldások felé tereli.

Mint említettük, az EPR nem törvény, hanem irányt mutat a különböző kategóriákra vonatkozó jogszabályokhoz. Az alábbiakban néhány törvényt és irányelvet ismertetünk, beleértve azok hatásait is.

1. Csomagolás (PPWR): A csomagolás az egyik legelterjedtebb EPR-kategória. A gyártók az általuk forgalomba hozott csomagolás típusa, súlya és anyaga alapján fizetnek díjat.
2. Textíliák (Hulladékkeret-irányelv): tekintettel arra, hogy az elmúlt években egyre nagyobb figyelem irányult a textilhulladékra, jelenleg folyik a kiterjesztett gyártói felelősséggel kapcsolatos egyedi rendszerek kidolgozása e kategóriára vonatkozóan, amelyeket 2025 és 2027 között kell bevezetni. Néhány ország, például Franciaország és Hollandia, már néhány évvel ezelőtt elkezdte ezt a folyamatot.
3. Elektronika (WEEE - elektromos és elektronikus berendezések hulladékai): az elektronikai berendezésekben található veszélyes anyagok biztonságos kezelésére és az értékes alkatrészek visszanyerésének biztosítására összpontosít. Már teljes mértékben aktív, de a begyűjtésre és kezelésre vonatkozó célkitűzések egyre szigorúbbak.
4. Elemek (Elemekről és akkumulátorokról szóló irányelv): a veszélyes tartalom és az értékes anyagok miatt az elemekre vonatkozó rendszerek biztosítják az elemek megfelelő gyűjtését és újrafeldolgozását a szennyezés megelőzése és a kritikus nyersanyagok visszanyerése érdekében. Bár a rendszer 2007 óta működik, 2025 augusztusáig új, az egész EU-ra vonatkozó szabályokat kell bevezetni, amelyek új jelentéstételi és újrahasznosítási célokat tartalmaznak.

A különböző kötelezettségek

Az EPR-kötelezettségek különböző szinteken keletkeznek, eltérnek az egyes jogszabályok vagy irányelvek szerint, és gyakran országonként is változnak. Az alábbi kötelezettségek értelmezhetők a jogszabálytól függően:

1. Pénzügyi hozzájárulások A gyártók az általuk forgalomba hozott termékek súlya vagy darabszáma alapján fizetnek díjat. A díj mértéke az anyagtól függ: az újrahasznosított vagy tanúsítottan fenntartható anyagok esetében alacsonyabb, míg a nehezebben újrahasznosítható anyagok esetében magasabb díjat számítanak fel. Ez a fő pénzforrás; a begyűjtött összegeket ezután a termékek begyűjtésére, újrahasznosítására, tudatosságnövelő kampányok stb. finanszírozására fordítják.
2. Begyűjtési célok A gyártóknak (gyakran iparági szervezeteiken keresztül) biztosítaniuk kell, hogy az általuk forgalomba hozott termékek bizonyos százalékát az életciklus végén begyűjtsék. Példa: Hollandiában az italgyártó ipar által finanszírozott „statiegeld” (betétdíj-visszavételi) szervezetet megbírságolták, amikor nem teljesítették a palackgyűjtési célokat. Tehát igen, az ágazat fizet, és a PRO kezeli a kötelezettséget. 3. Újrahasznosítási és hasznosítási célok Nem elég csupán begyűjteni a hulladékot. Egy bizonyos százalékát ténylegesen új anyaggá kell újrahasznosítani, vagy bizonyos esetekben energiatermelés céljára kell hasznosítani. Begyűjtés = mennyi kerül visszavételre. Újrahasznosítás/hasznosítás = mi történik valójában az összegyűjtött anyaggal.
3. Tervezési követelmények A gyártókat arra ösztönzik (és bizonyos esetekben kötelezik), hogy olyan termékeket tervezzenek, amelyek könnyebben újrahasznosíthatók, újrafelhasználhatók vagy javíthatók. Ez összefügg a díjakkal is: ha a terméket fenntartható módon tervezik, gyakran alacsonyabb díjat kell fizetni kilogrammonként (további információkért olvassa el ESPR-cikkünket).
4. Jelentés A gyártóknak jelenteniük kell, hogy mit hoznak forgalomba, és hogyan teljesítik a hulladékgazdálkodási kötelezettségeket. Ez a jelentés a fenti pontok mindegyikére kiterjed: mennyi került forgalomba (pénzügyi hozzájárulás), mennyi került begyűjtésre (begyűjtési célok), mennyi került újrahasznosításra/hasznosításra (újrahasznosítási célok), és hogyan felel meg a terméktervezés a követelményeknek.

Mit jelent ez a gyakorlatban:

Mivel minden országnak megvannak a maga PRO-jai, minden termékcsoportra (csomagolás, textil, elektronika, akkumulátorok stb.) vonatkozóan regisztrálnia kell a helyi megfelelőségi szervezetnél, és ellenőriznie kell, hogy a vállalat mérete alapján kell-e jelentést tennie.

Jelentse a forgalomba hozott mennyiségeket (általában kilogrammban vagy egységben, a szállítói adatok vagy hivatalos referenciatáblázatok felhasználásával).

Fizesse meg a díjakat az anyag és a súly alapján. A fenntarthatóbb vagy újrahasznosított anyagok általában kevesebbe kerülnek.

Nincs olyan európai adatbázis, amely teljes áttekintést nyújtana az összes tagállamban működő összes PRO-ról. Kérjük, ellenőrizze az adott országra vonatkozó weboldalt, vagy (sürgős kérdések esetén) forduljon a Solo midoceanhez.

A cikkben szereplő összes információ a hivatalos dokumentumok ismeretén és értelmezésén alapul. A cikkben található információk alapján semmilyen jogi követelés nem támasztható.